2015. március 9., hétfő

Röviden néhány hangoskönyvről és egy e-bookról

Az elmúlt hetekben eléggé lemaradtam a posztokkal, viszont sikerült pár könyvet befejeznem, köztük jópár hangoskönyvet és egy e-bookot is. Utóbbiakról nem készítettem túl sok feljegyzést, lévén, hogy főként takarítás, főzés vagy utazás közben hallgattam őket. Ezért arra gondoltam, hogy gyorsan lerendezem őket egy posztban, mégiscsak essen róluk is egy-két szó a blogban. Plusz így egyben letudom a bejegyzés-adósságom egy részét is.
Lássuk akkor a delikvenseket. :-)

Gerald Durrell: A halak jelleme

 Amikor ráleltem A halak jellemére Szacsvay László felolvasásában, nagyon megörültem. Sok újabb vidám történet, ráadásul minőségi előadásban. Aztán meghallgattam a hangoskönyvet, aminek rettentően hamar vége lett... És ekkor döbbentem rá, hogy ez nem a teljes kötet, csupán két írásocska az egész... Nagyon elszomorodtam. Persze ez a két történet is remek volt, sokat nevettem, pillanatok alatt újra én is ott voltam Korfun Gerry-ékkel. De ez kérem nem elég! Kell nekem a többi is! Szóval ez igazából nem is számít elolvasásnak, bár Molyon úgy jelöltem... De a lényeg, hogy mindenképpen beszerzem a teljes kötetet és elolvasom azt. A könyv maga, legalábbis az elolvasott két írás természetesen 10-es, de a hangoskönyv a rövidsége miatt nálam csak 7-es. 

A könyv ismertetője a Molyon

Csányi Vilmos: Jeromos, a barátom

Gerald Durrell olvasása közben rémlett fel, hogy de hiszen van egy magyar tudós (pontosabban etológus) is, aki előszeretettel ír az állatokról, csak éppen nem a vadon élőkről, hanem az ember legjobb barátjáról, a kutyákról. Egy ismerősöm ajánlotta anno nekem a Csányi Vilmos Jeromos, a barátom című könyvecskéjét, amelyet meg is találtam hangoskönyv formájában, méghozzá a szerző előadásában. Nagyon tetszett ahogyan a szerző a hétköznapi történéseket, Jeromos és Bukfenc tetteit tudományos szempontból körüljárta és a laikusnak is érthető, sőt figyelemfelkeltő módon megmagyarázta. Tetszett, hogy megismerhettem, milyen gazdi lehet olyasvalaki, akinek pontosan az etológia, az állati viselkedéstan a szakterülete. Mennyire más szemmel néz az ilyen ember kutyáira, mennyire máshogy bánik velük és persze mennyivel több mindent "ki tud hozni" belőlük. És a humor sem hiányzott a történetekből. Nem egyszer hangosan felnevettem hallgatva egy-két kalandot. :-) Ha teszenek Durell állatos történetei és szereted a kutyákat, csak ajánlani tudom! A könyv 10-ből 9-es nálam.

A könyv ismertetője a Molyon












Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Azt hiszem Andiamonál láttam meg ezt a hangoskönyvet, és ez felidézte bennem a gyerekkori emlékeket. Ugyanis annak idején, még olyan 10-13 éves koromban imádtam Janikovszky Éva írásait. Persze a gyerekeknek szólókat, de azokat faltam is rendesen. Kéthetente kézen fogtam anyukámat és mentünk a falunkban lévő kis könyvtárba az újabb Janikovszky kötetért. :-) Fel is buzdultam hát, és be is szereztem rögtön több Janikovszky hangoskönyvet is. A lemez két oldalával kezdtem. De most is folyamatban van egy, vagyis kettő (Mosolyogni tessék!, Kire ütött ez a gyerek?). Imádtam és most is imádom az írónő humorát! :-) És A lemez két oldalában ez a remek humor igen mély ön- illetve emberismerettel társul! Miközben rengeteget mosolyogtam, nevettem, nem egy monológban ismertem rá szeretteim, ismerőseim, de sokszor a saját (!) mondataimra is. Amellett, hogy nagyon szórakoztató, elgondolkodtató olvasmány is egyben A lemez két oldala. És ami azt illeti, hangoskönyvebn talán jobb is megismerni, mint papíron. Pláne Pécsi Ildikó előadásában! :-) Nálam 10-ből 10-es a hangoskönyv!

A könyv ismertetője a Molyon












Jodi Picoult: Larger than life

És végül, de nem utolsó sorban back to the animals. Jodi Picoult Larger than life című e-könyvét Miamona jutatta el nekem, akinek ezúttal is nagyon köszönöm! :-) Akkor alig vártam, hogy belevessem magam, de aztán, mivel csak a laptopon tudok (még mindig) e-könyvet olvasni, lassan haladtam az olvasással. Illetve be kell, hogy valljam, nekem most ez nem csúszott olyan könnyen és kellemesen, mint az eddigi Picoult-im. Érdekesek voltak benne az elefántos részek (bár jöhetett volna még több - tudom, ne legyek telhetetlen, mit vár az ember egy novellától, nem lehet mindent belezsúfolni), és tetszett az is, ahogyan a kis flashback-ekkel kibontotta az írónő a főszereplő és édesanyja kapcsolatát. Nem tetszett viszont a szerelmi szál, túlságosan adta magát, annyira kiszámítható volt - nekem legalábbis. Ennek ellenére tervezem, hogy elolvasom a Leaving time-ot, meg persze más Picoult könyveket is még. De itt most erre a 10-ből csak 6-ot adnék.

A könyv ismertetője a Molyon


3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszett a Durrell és A lemez két oldala :). Utánanéztem kicsit a Durrell-hangos könyveknek és nem mindegyik "cenzúrázott": a Léghajóval a dinoszauruszok földjén és a Léghajóval a világ körül teljesek és Pokorny Lia olvassa fel őket :).
    Csányi Vilmos hangoskönyve pedig felkeltette a figyelmemet, mert a tévéből már ismerem, de még semmit sem olvastam/hallgattam tőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor azt hiszem ezek a Durrell-hangosok lesznek a következők. Köszönöm a tippet! :-) Csányi Vilmos meg nagyon érdekeseket ír, és bár nem színész olvassa fel, azért így is élvezhető a dolog. Meg hát személyes élmények révén nem hiányzik az átélés. :-)

      Törlés
    2. Szívesen :), én is kíváncsi lettem rájuk :). Csányi Vilmos hangoskönyveivel mindenképpen teszek egy próbát :).

      Törlés