2015. február 4., szerda

Januári összegzés


      Kicsit megkésve a dög influenza miatt, de itt vagyok, hogy összegezzem 2015 első hónapját. :-) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy egész jó kis hónap volt olvasás szempontjából. :-) Januárban ugyanis befejeztem 3 decemberben elkezdett könyvet: Bacsó Péter A Tanú című filmjének könyvváltozatát, a Harry Potter sorozat utolsó kötetét (melyről egy összegző posztban emlékeztem meg az összes többi résszel együtt), illetve Rachel Joyce Ellopott pillanat című regényét. Elkezdtem illetve be is fejeztem Robert Galbraith Kakkukszóját, ami remek kis krimi volt. Az utolsó 200 oldalt egyhuzamban gyűrtem le. Poszt hamarosan. Aztán volt egy hangoskönyv is, Gerald Durrell A halak jelleme, amiről csak a letöltés után, a meghallgatás közben esett le, hogy nem a teljes könyv, csak részlet... Így is ér azért az elolvasás? Csak mert Molyon ügyesen bejelöltem olvasottnak... Na de majd felhajtom a maradékot, ha mást nem, papír formában. :-) Amik pedig folyamatban vannak: Gerald Durrell A véznaujjú maki meg én (nemrég volt az író születésnapja illetve a halálának az évfordulója is, ez is adta részben az apropót), Fekete István Tüskevár (itt is évforduló volt, méghozzá Fekete István születésének 115. évfordulója, meg nem kis löketet adott Andiamo posztja, így rögtön bele is vágtam a Tüskevárba, amit szerencsére megtaláltam remek hangoskönyv fotmájában:-). Illetve most olvasom (igazság szerint épp a poszt írás előtt tettem le) Andi Weir A marsi című scifiét, ami eddig eléggé bejövős. :-) Ja és majd elfelejtettem, továbbra is folyamatban van Jodi Picoult Larger than Life-ja, de csak a technikai dolgok miatt (ekönyv és nekem továbbra sincs ekönyv olvasóm, bár lehet, hogy befogom a telefonomat:-).


      Beszerzés szempontjából ha jól számolom két új könyvvel gazdagodtam, aminek az oka, hogy a karácsonyi ajándék könyvekhez járt egy-egy 500-500 Ft-os Alexandrás kupon, amiket január 31.-ig el kellett költenem. Így került a polcomra Robert Galbraith (aka J.K. Rowling) Kakukkszó című regénye és a fent említett, éppen folyamatban lévő A marsi Andy Weir-től. Lekopogom, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy mindkettő jó vételnek bizonyult. :-)

A többiek januárja: PupillaAmadeaKatacitaTheodoraAnnaNitaTekla



6 megjegyzés:

  1. Hú, bekakukkolódtál máris? :) nekem is várólistás már egy ideje.
    Én nem szeretem a rövidített hangosokat, A halak jelleme egy tök jó kötet, ha teheted, olvasd el, ami kimaradt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megvettem és nem is tudtam neki ellenállni, az eléggé nagy kupac, régóta rám várakozó könyv ellenére sem. :-) A halak jellemét mindenképpen elolvasom, ennyi nem volt elég belőle nekem. :-)

      Törlés
  2. Remélem, már meggyógyultál :). De jó, hogy átragadt a Tüskevár iránti rajongásom és elkezdted hallgatni :). Széles Tamás zseniális és az a hangoskönyv nem "cenzúrázott", mint a Durrellek. Igen, Gerry bácsi is évfordulós az idén, csak későn kaptam észbe, de én is olvasok majd idén tőle. Ne hagyd ki a kimaradt részeket A halak jelleméből, mert nagyon jó kötet az is! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, már jobban vagyok. :-) A Tüskevár is remek, bár jobb volna nyáron hallgatni, mert így a hidegben csak még jobban fázok, miközben azt hallgatom, hogy Tutajos hogy ég le meg hogy eszik meg a szúnyogok. :-)

      Törlés
  3. Utólag is jobbulást kívánok! Szuper olvasmányaid voltak januárban - a Tüskevár kamaszkori kedvencem, megyek is Andiamo posztjára tovább :D A marsi engem is érdekel, a Kakukkszó is szuper - lehet hogy februári első beszerzésem a folytatása lesz!
    Ebookolvasót meg ajánlom vételre, ha lesz lehetőséged rá :))) Pont ma tettem be a táskámba, és gondoltam rá, hogy már az első évben behozta nekem az árát és imádom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :-) A Kakukkszó folytatására én is be fogok nevezni mindenképpen. Igen, az az ebook olvasó meg igencsak érik.

      Törlés