2014. augusztus 20., szerda

Madarak, vadak, rokonok és Görögország helyett Olaszország...

  

   Szerencsére nem kellett sokat törnöm a fejem, milyen könyvet (könyveket) is vigyek a nyaralásra idén. Nem is volt kétség, hogy Gerald Durrell Madarak, vadak, rokonok című könyvét mindenképpen magammal viszem az útra. A Családom és egyéb állatfajtákat már korábban olvastam, így tudtam, mire számíthatok a biológus-írótól: remek humorral előadott családi anekdoták, egzotikus állatokkal kapcsolatos érdekességekkel színezve, mindez egy gyönyörűen ábrázolt, festői, mediterrán környezetben. Durrel remekül festi le a tájat, a tengert, a mediterrán hangulatot, amit csak fokozott az, hogy én is hasonló vidékeken jártam a könyv olvasása közben. Csak a kabócák cirpelése hiányzott (illetve azért annyira mégsem :-). 

Korfu napjainkban


     A könyv gyakorlatilag a Családom és egyéb állatfajták folytatása, illetve pontosabban szólva kiegészítése. Ebbe a kötetbe került bele mindaz, ami az előbbiből kimaradt, illetve azért az író a kronológiára is ügyelt. Itt megjegyezném, hogy bár Durrell ebben a könyvben ismét bemutatja pár szóban a szereplőket, azért én úgy éreztem, hogy jól tettem, hogy a Családom... után olvastam ezt a könyvet. Jó volt ismét találkozni az ott megismert kedves karakterekkel. 

Szintén Korfu

    Már a korábbi kötetnél is kellemes élmény volt, hogy - remélem ez nem fog nagyképűen hangzani, de - kissé magamra ismertem a gyermek Durrell-ben. Kiskoromban én is rengeteg időt töltöttem a kertünkben, mindenféle állatkát összefogdostam és tanulmányoztam. Nekem is volt például csigagyűjteményem. Egy kivételezett kis jószág - Oscar - olyan szerencsés volt, hogy még a konyhánkba is beköltözhetett - persze szigorúan csak befőttesüvegben. :-) Nekem is ugyanilyen furcsa élmény volt az első alkalom, amikor csigákat láttam párosodni. És még sorolhatnám tovább. Csak sajnos nálam a biológia iránti érdeklődés eléggé prózai okokból alábbhagyott, amikor is a középiskolában az addigi kedves, lelkesítő tanárnő helyett (akinél még biosz szakkörre is jártam) egy mogorva, a tantárgyát nem is igazán kedvelő, unalmas tanár urat kaptunk... Ha ez akkor nem történik, könnyen lehet, hogy már rég biológusként keresném a kenyeremet, de ki tudja.... 

A kis Durrell (sajnos nekem baglyom nem volt, csak plüss)
      Na, de térjünk vissza a könyvre. Ahogy írtam fentebb is, remek humorral meséli el nekünk az amúgy sem hétköznapi történeteket Durrell. Rengetegszer nevettem fel hangosan olvasás közben. Rengeteg új dolgot tanultam meg továbbá jó pár egzotikus állatról, és megismerkedhettem számos, a korfuiakra jellemző érdekes szokással is.

„-Görögországban -kezdte Theodore, módszeresen majszolva a szendvicset- az örvösgalamb neve dekaoctura, vagyis tizennyolcas. A története pedig arra az időre megy vissza, mikor Krisztus a … khm… keresztfát vitte a Golgotára, és egy római katona, látva, milyen fáradt, megsajnálta. Az út mellett egy öregasszony ööö… tejet árult. A katona odament hozzá, és megkérdezte, mennyiért ad egy köcsög tejet. Az asszony azt felelte, tizennyolc garasért. De a katonának csak tizenhét garasa volt. Ööö… könyörögni kezdett az asszonynak, adjon Krisztus számára egy köcsög tejet tizenhét garasért, de az kapzsiságában kitartott a tizennyolc mellett. Így aztán, mikor Krisztust megfeszítették, az asszony örvösgalambbá változott, és arra ítéltetett, hogy amíg csak él, állandóan ismételgesse: dekaocto, dekaocto, tizennyolc, tizennyolc. Ha valaha azt mondja, hogy dekaepta, tizenhét, akkor visszanyeri emberi formáját. És ha megátalkodottságában egyszer azt találja mondani, hogy dekaennaea, vagyis tizenkilenc, akkor vége lesz a világnak.” 


      A könyv utolsó fejezetében abszolút elmerülünk ebben a nyugodt, békés idillben, amellyel aztán szomorú ellentétet képez a könyv epilógusa, melyből megtudjuk, hogy a háború elért Görögországba is, és a vidám, habókos Durrell családnak így el kellett hagynia a kedves kis szigetet...


      Remek választás volt ez a könyv a nyaralásra. Faltam minden sorát, és úgy érzem a könyv csak fokozta a nyaralás adta élményt. 10-ből 10-es. 

U.i.: Az utolsó három kép már nem Korfu, hanem a nyaraláson készült. Azért hasonlít, ugye? :-)


A könyv ismertetője a Molyon


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése