2014. május 1., csütörtök

Áprilisi összegzés

     Blogolás szempontjából sajnos nem voltam túl aktív ebben a hónapban, de a könyveket azért sikerült nagyjából a szokott ütemben falnom. :-) Így jól le is maradtam a a posztokkal.... A hónapban is elfogyasztottam egy hangoskönyvet, Kosztolányi Édes Annáját. Ez igazából újraolvasás volt, anno középiskolában ugyanis rajta volt a kötelező olvasmányok listáján, és már akkor is nagyon megfogott engem a regény. Lassan  megszületik róla a blogos bejegyzés is. Egy hangoskönyv most is folyamatban van, szintén egy Kosztolányi regény, a Pacsirta. 
     


      Természetesen a papír alapú könyveket sem hanyagoltam ebben a hónapba - sőt. :-) Végre elolvastam Timur Vermes Nézd, ki van itt-jét. Már jó ideje várakozott a szekrényemen. Ugyanez volt a helyzet Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevin-ről című könyvével. Utóbbi egyébként nemcsak a hónap, hanem az utóbbi idők legjobb könyve címet is elnyerte nálam, de ezt a posztban részletesebben is kifejtettem. És persze ez a hónap sem múlhatott el Szabó Magda nélkül. A Pilátus című regényével ismerkedtem meg, amely igencsak elgondolkodtatott, nem egy helyen meg is könnyeztem. De erről is részletesebben írok majd a posztban (még készülőben). És ma kezdtem el Fawcett Katedrálisának második kötetét. Kíváncsian várom hogy folytatódik Tess-ék időutazása... 

     Ami a könyvbeszerzést illeti, volt ebben a hónapban egy ajándékkönyvem, a fent említett Katedrális. Vásárlás szempontjából viszont ebben a hónapban is nagyon ügyes voltam, és új könyvek vásárlása helyett a szekrényemen kialakult halom apasztásán dolgoztam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése