A hipnotizőr (aki engem is hipnotizált)

      Egy szóban: fantasztikus!!!! Régen olvastam ilyen remek könyvet. Az első pillanattól kezdve az utolsóig végig hihetetlenül lekötött. A regény minden egyes mondata, minden történés, minden párbeszéd izgalmas, tartalmas és tovább lendíti a történetet (Na jó, azért akadt egy-két szexjelent, ami nem feltétlen volt fontos a cselekmény előrelendítése szempontjából... De ez abszolút bocsánatos bűn egy ilyen könyv esetében.) Többször úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy letegyem és ne olvassam tovább a könyvet. (Majdnem a buszon is fent maradtam miatta...:-) 

      És akkor egy kicsit objektívebben.:-) A könyv egy brutális gyilkossággal kezdődik. Egy férfit holtan találnak egy sportpálya öltözőjében, és amikor a rendőrség értesíteni akarja a családot, őket is vérbe fagyba, megcsonkított holttesttel találják otthonukban. Az egyetlen túlélő (legalábbis először ezt gondolják) a fiú, Josef, aki - bár súlyos sérüléseket szenvedett - életben van. Időközben azonban kiderül, hogy a családnak van még egy életben lévő tagja, a legidősebb lány, Evelyn, aki a gyilkosság idején nem tartózkodott a családi házban. Az ügy Joona Linna nyomozóhoz kerül. Mivel a rendőrség arra gyanakszik, hogy a lány élete is veszélyben van, minél előbb szeretnék megtalálni, ehhez azonban szükség van Josef kihallgatására. Erre azonban a fiú állapota miatt nincs lehetőség - legalábbis nem a megszokott módon. Így kerül a képbe a regény másik fő karaktere, Erik Maria Bark. Egy orvos, aki korábban hipnotizálással is foglalkozott, egy tragédia miatt (amire természetesen a regény során fény derül) azonban évekkel ezelőtt felhagyott ezzel a tevékenységgel. Most azonban, Evelyn megmentése érdekében, Joona Linna nyomására Erik egyetlen alkalommal ismét hipnotizálni kényszerül, méghozzá a sokkos állapotban lévő Josef-et. Amit azonban a fiú elméjében talál, minden képzeletet felülmúl. Innentől fogva aztán  (még a korábbinál is jobban) felpörögnek az események, már nem csak egy, hanem két, sőt idővel egyre több bűncselekményt kell felderítenie Joona Linna nyomozónak.
      Azáltal hogy Erik elvállalja Josef hipnotizálását, élete hirtelen szörnyű fordulatot vesz. A könyv második felében elmerülünk Erik múltjában, és nyilvánvalóvá válik, hogy:

"a múlt nem halott, a múlt valójában nem múlt el. [...] minden apróság, ami egy emberrel történt, vele tart a jelenbe is."

      Az író (vagyis írók, merthogy szerzőpárosról van szó) remekül keverik a szálakat és tartják fent a feszültséget a könyv első oldalától az utolsóig. Szinte az utolsó pillanatban derül csak ki az olvasó és persze a szereplők számára is, ki vagy kik is az igazi tettes(ek).

      A múlt örökös jelenléte mellett a regény másik fontos gondolata az egyént érő traumák és azok feldolgozása. Ahogy Erik is felfedezi kutatása során, a fájdalom elviselése sokkal könnyebb társsal, mint egyedül. 

"Megpróbálta megérteni azt a tényt, hogy a háborúk túlélői sokkal könnyebben dolgozzák fel traumáikat, mint azok, akik egyedül éltek meg hasonló bántalmakat. Tudni akarta, miként lehetséges, hogy azoknak az egyéneknek, akiket egy csoport tagjaként kínoztak meg, könnyebben gyógyultak a sebeik, mint a magányos embereknek. Mi van egy közösségben, ami enyhíti a fájdalmat?"

Ez a fájdalmat enyhítő közösség több szinten is jelen van a könyvben. Ott van az Erik által alakított terápiás csoport formájában, de ott van Erik családjának alakjában is. Amikor a csoport széthullással fenyeget (a külső körülmények vagy a csoport egyik problémás tagja miatt) az egyén magára marad és sokkal nehezebben éli meg a fájdalmakat, mint amikor rendben vannak a kapcsolatai. Ezen csoport hiánya avagy  egy abnormális személy jelenléte a csoportban tehet valakit egy életre lelki beteggé, ahogy ezt a regény több szereplője esetében is tapasztalhatjuk.

     Szintén a közösség egyént formáló erejét hangsúlyozza az alábbi gondolatsor:

"-Tudtad, hogy az ősi pogány törvények szerint a csecsemő csak azt követően vált teljes értékű emberré, hogy mellre tették? A szülés után és az első szoptatás előtt még ki lehetett tenni a csecsemőt az erdőbe.

- Azaz mások döntése által vált valaki emberré. - mondja Joona lassan. 

- Nem mindig ez a helyzet?"

DE! És ez Josef tragédiája, és a regény szinte összes szereplőjének tragédiája. A könyvben - számomra legalábbis - nincsenek teljesen elítélendő karakterek. Ahogy haladunk előre szépen lassan megismerjük minden szereplő életét, saját személyes tragédiáját, amely korábbi tetteihez illetve jelenlegi állapotához vezetett. 

      Nagyon tetszett, hogy az író(k) a könyvben végig váltogatja(k) a nézőpontot. Sőt nem is időrendben haladunk. Ezáltal válik lehetségessé, hogy egyes eseményeket több szereplő szemszögéből is megismerje az olvasó. Ezt hihetetlenül remek írói fogásnak találom. Így válik lehetségessé az, hogy az elsőre aprónak, jelentéktelennek tűnő események egy következő fejezetben értelmet nyerjenek. Imádtam ezt a megoldási módot! Nagyon tetszett továbbá - és ez már inkább krimis jellemvonás - hogy ha egy helyütt azt olvassuk, hogy a szereplőt (legtöbbször Erik és Joona esetében találkozunk ezzel) valami zavarja, úgy érzi, hogy valami elkerülte a figyelmét, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy briliáns fordulat, egy amolyan doktor house-i felismerés következik. (Nem hiába imádtam azt a sorozatot!:-)

      Végül azért az angol szakos énem is hadd bújjon egy kicsit elő belőlem. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a regény - egy bizonyos ponton legalábbis - abszolút Virginia Woolf Mrs. Dalloway-ét idézte. Van egy jelenet, melyben a szereplők mindannyian, persze külön fejezetekben, de egy időben látják ugyanazt a tűzijátékot Stockholm utcái felett. Ez kísértetiesen emlékeztet arra, amikor Woolf regényének szereplői egyszerre, de külön-külön látják ugyanazt az égre feliratot rajzoló repülőt. Aztán ezt a párhuzamot csak megerősítette bennem a regény vége felé megjelenő intertextuális utalás, amikor a regény egyik szereplője Virginia Woolf Világítótorony című könyvét olvassa.... (Most képzeletben hátba veregetem magam:-). Plusz Woolf tragikus életútja miatt is kapcsolatba hozható a könyvvel. Ő is szörnyű traumákat élt át élete során, melyek örökre nyomot hagytak benne és melyek végül öngyilkosságba kergették őt.
     A végére egy aprócska negatívum. A könyv elején legalábbis nekem nagyon sok volt egyszerre a nehezen kibetűzhető svéd tulajdonnév, de aztán lassan megbirkóztam velük. Illetve ha nagyon kukacoskodni akarok, ahogy már fentebb is említettem, akadt egy-két szexjelenet, amit szerintem nyugodtan el is hagyhattunk volna.
      Mindezek ellenére a könyv nálam abszolút 10-es! Alig várom, hogy olvashassak még Joona Linna további nyomozásairól! Állítólag várhatóak az újabb kötetek.

A könyv ismertetője a Molyon